Van egy új barátom, a neve Canon EOS 1100D. Nemrég találkoztunk, még csak most ismerkedünk egymással, de úgy tűnik, jó viszony alakulhat ki közöttünk. El is döntöttük, hogy ezentúl ahova csak tehetjük együtt megyünk. Tegnap volt az első túránk...
A hely, ahol lakom Krems an der Donau és környéke, vagyis az egész wachaui kultúrtáj lenyűgözően csodálatos. A Wikipédia a következőket mondja róla: "A Wachau vagy wachaui kultúrtáj Ausztria 2000 óta világörökségi védelmet élvező 30 kilométer hosszú völgyszorosa a Duna mentén, Melk és Krems an der Donau városok között, Alsó-Ausztriában. A festői fekvésű, nagy múltú szőlőtermesztő táj védelem alatt álló területe 183,87 km², amely magában foglalja a folyamvölgytől délkeletre húzódó Dunkelsteinerwald lankáit, és az északnyugatra elterülő Waldvierteil közeli peremterületét is. A táj természeti környezete, települései, azok világi és egyházi építészete (várak, kolostorok, templomok, lakóházak együttese) egyfelől a vidék középkori arculatát őrzi, másfelől az ausztriai barokk építészet legszebb emlékeit vonultatja fel. A Wachau völgye szolgál az 1200 körül született felnémet hőseposz, a Nibelung-ének helyszínéül is."
Mivel az idő igen kegyes hozzánk, és mi ezt igyekszünk ki is használni, szinten minden hétvégén elmegyünk kirándulni. Így tettünk tegnap is. Aggsteinbe látogattunk, ahol megnéztük a keskeny sziklákra épített várat, ahonnan elképesztő kilátás nyílik a völgyre. Azonban, mivel ez nem egy utazási blog, nem kívánom ecsetelni a teljes túrát, rögtön a végére ugranék. Nos, már odautunk alatt kiszemeltünk egy borászatot Rührsdorfban, ahol nagyon sokan voltak, így gondoltuk, megnézzük tényleg annyira jó-e, mint ahogy arra a tömegből következtetni lehetett.
Nem csalódtunk. A kerthelyiség a szőlőtökék mellett, között elhelyezett asztalokkal több, mint hangulatos volt, ám ott nem találtunk helyet, így bementünk. Meleg, barátságos belső fogadott minket, mustillattal és sok-sok muslincával a levegőben.
Engem azonnal magával ragadott a hely hangulata. Imádom az ilyesmit. Mindjárt el is kezdtem bújni az étel- és italkínálatot. Kövezzetek meg, de én leginkább az édes fehérbort szeretem. Az osztrákok a száraz borfajták hívei, tudomásom szerint nem is nagyon készítenek desszertbort. Azért megkérdeztük a felszolgálót, hogy akad-e édes nedű, aki kissé ráncolt homlokkal közölte, hogy "Nein". Sebaj, gondoltam, a roséval is megvagyok, így kértem egy pohár 2010-es zweigelt rosét és nem bántam meg. Könnyű, zamatos, friss, semmi tolakodó nincs benne, kifejezetten finom. András - a vőlegényem - pedig mustot ivott, ami az én tetszésemet nem nyerte el - valószínűleg azért, mert nem volt olyan édes, mint amire számítottam - de neki nagyon ízlett.
Viszont, ami ezek után következett nem volt kérdéses, hogy melyikünk ízlését elégíti ki jobban - mindketten imádtuk. Hausgemachte aufstrichplatte, vagyis házi pástétom tál frissen sült barna kenyérrel és zsömlével. Már maga a látvány is gyönyörködtetett, de az ízek... Nyolc kis gombóc (májas, tepertős, liptauer, halas, paprikás, tojásos, zöldfűszeres és fokhagymás) savanyú uborkával, paprikával és hagymával tálalva. Egy adag, de két főnek elegendő ízorgia. Csodás vasárnap volt.
